2023-10-06 10:01

2023. október 1-én került megrendezésre a Neumann2023 emlékév keretében a Neumann János Egyetem Sportközpontja által szervezett emléktúra. 

Az esemény nem csak egy egyszerű túrázási lehetőség volt a résztvevők számára, hanem Neumann János életének és munkásságának fontosabb eseményeit, állomáshelyeit és gondolatiságát felvonultató tematikus túranap. 

A reggeli indulást követően a résztvevők koszorút helyeztek el a 120 éve született magyar géniusz Neumann János szülőházánál. A túra a Hármashatárhegyen zajlott, ahol a kiindulási és érkezési pont a Tündérerdő Rendezvényközpont volt. A túra útvonala 10,7 km hosszú volt (a Neumann Jánosról a Holdon található kráter átmérője 107 km). A résztvevőknek először egy tematikus, erre az alkalomra készült fa kirakót kellett összeállítaniuk, majd egy matematikai egyenlet megoldása következett, amelynek eredménye Neumann János életének fordulópontjainak évszámait tartalmazta. A „kód” birtokában a résztvevőknek a Guckler Károly kilátóban egy lakatot kellett megszerezniük, ami már a túra harmadik állomása volt. Ezt követően a Hármashatárhegy csodálatos őszi színei között három pecsételőpontot kellett megtalálni, hogy végül a Tündérerdő rendezvényközponthoz érkezve egy remek esemény zárását tudjuk megtartani.

Dr. Sági Norberta oktatási rektorhelyettes az esemény zárásánál kiemelte a 120 éve született Neumann János életének fontos állomásait és azt, hogy Neumann életművét tisztelnünk, hagyományainkat ápolnunk kell a jövőben is, és azokból meríthetünk kitartást és inspirációt a munkánkhoz.

Dr. Pálinkó Éva: Mert szuper volt! Izgalmas, de megfejthető feladványok, minden feladat, még a túra hossza is Neumannra utaló, de emberléptékű. Tündérerdő limonádékkal, szelídgesztenyével, napsütötte lombokkal. És a lényeg: egy nagyon jól előkészített körtúra saját térképpel, titkos lakatokkal, gondosan a bozótba rejtett, felfedezendő pecsételőkkel. A mi csapatunknak egy magabiztos eltévedés is, mert páran a környéken lakunk, lazák vagyunk. Csodás idő, kellemes társaság, oktatók és diákok Kecskemétről és Budapestről vegyesen, ismerkedés, szakmai és emberi kérdések, süti, befutó ajándék. Legközelebb gyere te is!