2025-09-01 09:48

2025. májusában bejelentés történt azzal kapcsolatban, hogy a Te szakmai irányításoddal íródik tovább a Neumann János Egyetem kézilabda csapatának története. Az azóta eltelt időszak izgalmasan alakult és már az is ismert, hogy szeptemberben az NBII-es bajnokságban szerepelhet a csapat.

Hogyan értékeled az elmúlt időszak történéseit?

Alapvetően sikeresnek, hiszen ha arra gondolunk, hogy milyen késői időpontban derült ki, hogy megkapjuk a lehetőséget az NB II-ben történő elindulásra, ahhoz képest sikerült kialakítanunk egy megfelelő játékoskeretet, az osztálynak megfelelő munka végzéséhez a megfelelő körülményeket, akkor nem lehetünk elégedetlenek. Természetesen mindig van hova fejlődni, de a közép-, illetve hosszútávú terveink eléréséhez az alapokat szeretnénk most először letenni, és mindenféle nyomás nélkül nyugodtan építkezni.

Az új alapokra építkező szakmai koncepcióhoz, új edző került kinevezésre. Milyen irányelvek mentén halad az építkezés?

Az első és legfontosabb kérdés a játékoskeret kialakítása után az edzéslátogatottság megfelelő szintre történő emelése volt. Ebben mindenképpen előre kellett lépni a tavalyi évhez képest, hiszen érdemi munkát csak így lehet végezni. Minden játékossal személyesen egyeztettünk az előző szezon végén, így mindenki tudta, hogy milyen elvárások mentén zajlik majd a munka augusztustól. A keretet alkotó játékosok tudásszintje vegyes, ebből kell nekünk, illetve a napi munka során Dengi Zoltán vezetőedzőnek egy homogén csapatot kialakítania. Dengi Zoltán hatalmas játékos tapasztalattal rendelkezik, több év NB I-es és NB I/B-s évad van mögötte Szolnokon, Nyíregyházán, Cegléden és Kecskeméten, illetve edzőként is dolgozott már az NB II-es férfi és női mezőnyben is. Jelenleg párhuzamosan a ceglédi fiú utánpótlásban is munkálkodik, de a két munkakör jól megfér egymás mellett.

A szakmai koncepció a jelenlegi modern kézilabda alapelveit veszi alapul: egy dinamikus, gyors, magas támadásszámú kézilabdát szeretnénk játszani, egy agresszív és offenzív szemléletű védekezéssel. Ehhez a csapat átlagéletkora, a játékosok mentalitása és munkamorálja jó alap, azonban ez egy időigényes folyamat. Reményeink szerint az ősz közepére / végére ennek már lesz látszata a pályán is.

Ismertek az ellenfelek és lassan a mérkőzések időpontjai is elérhetőek lesznek. Hol tart most a csapat felkészülése? 

Az első edzések az ismerkedés jegyében teltek, az új vezetőedző és a játékosok hamar megtalálták a közös hangot. A sorsolás úgy hozta, hogy az első fordulóban a Lajosmizse együttese ellen kezdődhet a szereplésünk. A csapat célja ebben a bajnokságban egyértelműen a bentmaradás, amelyet az alapszakasz után rendezendő alsó- vagy felsőházi küzdelmek során lehet bebiztosítani. Hosszú szezon lesz, rengeteg munka vár még a fiúkra, egyelőre messze nem vagyunk még kész. Első fázisban a védekezésünket szeretnénk stabilizálni és abból minél gyorsabb lerohanásokkal operálni, mely ennek a fiatal, ambiciózus csapatnak nagy fegyvere lehet. A támadásaink tudatos építése csak ezek után következik majd, lépésről lépésre haladva szeretnénk az alapokat lerakni, ezzel is biztosítva a hosszútávú céljaink elérését.