2026-06-02 15:06

Az előzetes erőviszonyoknak megfelelően öt kiemelkedő mérkőzést játszott a Neumann János Egyetem kosárlabda csapata a SIAS University Intercontinental Basketball Tournament 2026. évi eseményén. A mienk már második alkalommal vehettek részt, ahol a nemzetközi mezőnybe két remek győzelemmel a tabella 4. helyén végeztünk. 

A maláj csapat elleni mérkőzésünk beszámolója az alábbiakban olvasható.

Bindics Gábor: A Malaysiai együttes ellen sikerült egy nagyon szép második győzelmet hoznia a csapatnak. Tudtuk, hogy kellemetlen ellenfél, gyorsak és jó kinti dobóik vannak. Első pillanattól fogva nagyon fókuszáltan játszottunk, ez is volt a győzelmünk záloga. Gyakorlatilag az első negyedben szerzett különbséget tartottuk meg az egész mérkőzés alatt. Keményen védekeztünk. Milán tördelte az ellenfél játékát azzal, hogy az elzárásokat nem engedte. Támadásban megállíthatatlan volt. Nem igazán tudták játszani a játékukat ellenünk. Barna kifogyhatatlan lendülettel vitte végig a labdát a pályán 43 pontot gyűjtve ezzel a csapatnak. Megsüvegelendő teljesítménye, mert emellett védekezésben is rendületlen kitartással tette oda magát. Akik a pályán voltak még Andor, Kristóf, Gergely és Zsitva is mind nagyszerű játékkal tették hozzá a magukét a meccshez. Gratulálok a fiúknak a hosszú és fárasztó tornán elért eredményhez! A kitűzött céljainkat elértük. Köszönöm nekik, nagy élmény volt mindnyájunknak!

Publikálva: 6 napja , fríssítve: 6 napja