2026-09-22 12:03

Új fejezet kezdődött a Kecskeméti Egyetemi Sportegyesület életében: a 2026/2027-es szezonban első alkalommal szerepel labdarúgó szakosztály az egyesület keretein belül. A Csordás Csaba vezetésével dolgozó U11-es korosztály rögtön két csapattal kapcsolódott be a Bozsik Program küzdelmeibe, és már az első hetekben hazai, valamint nemzetközi környezetben is értékes tapasztalatokat szerzett.

Két csapattal indult a Bozsik Program

Az egyetemi sportegyesület utánpótláscsapata 17 játékossal vágott neki a szezonnak. A Bozsik Program első fordulójában a létszám lehetővé tette, hogy a fiatalok két csapatban is pályára lépjenek, így minden játékos megfelelő mérkőzésterheléshez és játéklehetőséghez juthatott.

Az erősebb csoportban szereplő „fekete” csapat három győzelemmel és egy vereséggel zárta az első fordulót. Az „arany” csapat két győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget könyvelhetett el.

A mérkőzések jó iramú, kiegyenlített találkozókat hoztak. Különösen pozitív tapasztalat volt, hogy a játékosok több olyan technikai és taktikai elemet is sikeresen alkalmaztak, amelyeket az edzéseken gyakoroltak. Természetesen az első megmérettetések egyéni hiányosságokra is rámutattak, ezek pedig egyértelmű irányt adnak a következő időszak fejlesztőmunkájához.

Nemzetközi mezőnyben is bemutatkozott a KECSO FC

A hazai szereplést rögtön komoly nemzetközi kihívás követte. Az U11-es együttes szeptember 19-én Ausztriában, Hirnsdorfban vett részt a U11 Feistritztal Masters 2026 nemzetközi utánpótlástornán. 

A nemzetközi megmérettetésen a KECSO FC (Kecskeméti Egyetemi CSOrdás FC) fiataljai olyan mezőnyben szerepelhettek, amelyben többek között osztrák és külföldi utánpótláscsapatok is helyet kaptak. A csapat a D csoportba került. A kecskeméti fiatalok helyt álltak az erős mezőnyben, és közel kerültek a legjobb nyolc közé jutáshoz. Ettől végül az a csapat fosztotta meg őket, amely később egészen a torna második helyéig menetelt. A nemzetközi szereplés így az eredményen túl komoly szakmai tapasztalatot is jelentett a játékosok számára.

Két sorozatban folytatódik a szezon

A frissen létrejött labdarúgó szakosztály számára a szezon első mérkőzései biztató visszajelzést adtak az eddig elvégzett munkáról. A hangsúly ugyanakkor továbbra is a játékosok egyéni fejlesztésén, a megszerzett tudás mérkőzéshelyzetben történő alkalmazásán és a csapatjáték folyamatos építésén lesz.

A 2026/2027-es idényben a KECSO FC U11-es csapatára sűrű program vár, hiszen a fiatalok a Bozsik Program mellett a Dunamenti Ligában is szerepelnek. A két versenyrendszer, valamint a hazai és nemzetközi tornák egyaránt azt szolgálják, hogy a játékosok minél több mérkőzéstapasztalatot szerezzenek, és folyamatosan fejlődjenek.

Publikálva: 11 órája , fríssítve: 11 órája